Neszharisnya. Öltözz, fül!
Kitalálok egyedül is.


2011. június 30., csütörtök

Kiderült, hogy az interjú után tegnap véletlenül lediktafonoztam a saját lépéseimet, meg ahogy becsapom az ajtót, valamint a páternoszter megnyugtató zakatolását, és azt is, ahogy a főosztályvezető megkérdezi, hány centi vagyok, és én mondom, hogy 185 fénykoromban, ha össze nem mentem, és ahogy ő meg azt válaszolja erre, hogy szerinte nem.

A Közjavatalozóban egy csomó minden még mindig nem változott. Visszajárok béna lenni.

Zetor Leila | 10:28
2011. június 25., szombat

A gyalogosok is elhúznak mellettem a zebrán, beakadt hármasba a váltóm, és nem akad vissza. Olyan látvány vagyok, mint aki egy emelkedőn küzd indulásból, pedig vízszint van, minden tekintetben. Úgy értem, minden tekintetben vagyok olyan látvány, mint aki emelkedőn küzd indulásból, nem úgy, hogy minden tekintetben vízszint van.

Mondjuk minden tekintetben vízszint van.

Zetor Leila | 13:56

Belefért volna pedig minden nő meg férfi, minden irodai lábujjközös - a párna nem - papucs, bele a bukóablakos kereszthuzatok is,  anya feltételezett epebaja, az ablakon át bejövő szamárcsuklás-szerű röhögéshangok, de még az Übümama testheztapadó, félműszálas öltözködési kultúrája is. Aztán bezártam, és nem tudom, hova lett.

Nyújtsuk ki, töltsük meg, kelesszük, dagasszuk, írjuk. Mindenhogy ehetetlen.

Zetor Leila | 11:26

Nekem arról, hogy ketyegő biológiai óra mindig az jut eszembe, hogy jé, én mostanában az inzulinpumpámon szoktam megnézni, mennyi az idő.

Zetor Leila | 11:03
2011. június 20., hétfő

Az esti borok, az esti életek, az esti levelek a legveszélyesebbek.

Zetor Leila | 23:06
2011. június 18., szombat

Tegnap este a szpotlámpák (pálmák?) alatt jó morzsásan félbevágtam, megkentem egy hatalmas sóskilfit rámával (delmával?), beletömtem egy csomó borjúparizert meg hullámosra össze-visszavágott trappistát, beleharaptam hozzá a cébéás paradicsomba, ami belül is annyira piros volt meg finom, hogy kiégette a retinámat meg a memóriaközpontomat (?), és ott lett a jászapáti kemping kompletten. Még Apa (dacia?) és Nagyi (kispolski?) is beköszönt.

Köszönöm, Anya.

Zetor Leila | 12:13
2011. június 12., vasárnap

felejthetődött/felejtődhetett

Zetor Leila | 14:07

Megint sírok a Spektrumon.

Zetor Leila | 10:55

Én nem tudnék flekkeket írni az Élet-ről.

Zetor Leila | 8:21
2011. június 6., hétfő

Vannak párok, akik olyan szomorú engedelmességgel bújnak össze korán reggel a buszmegállókban, mint az arcuknál összenőtt sziámi ikrek.

Zetor Leila | 9:34

LEGÚJABB
2013. 03. 01.
2013. 02. 01.
2013. 01. 01.
2012. 12. 01.
2012. 11. 01.
2012. 10. 01.
2012. 09. 01.
2012. 08. 01.
2012. 07. 01.
2012. 06. 01.
2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 11. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 09. 01.
2008. 08. 01.
2008. 07. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.
2005. 07. 01.
2005. 06. 01.
2005. 05. 01.
2005. 04. 01.
2005. 03. 01.
2005. 02. 01.
2005. 01. 01.
2004. 12. 01.
2004. 11. 01.
2004. 10. 01.
2004. 09. 01.
2004. 08. 01.
2004. 07. 01.
2004. 06. 01.
2004. 05. 01.
2004. 04. 01.
2004. 03. 01.
2004. 02. 01.
2004. 01. 01.
2003. 12. 01.
2003. 11. 01.
2003. 10. 01.
2003. 09. 01.
2003. 08. 01.
2003. 07. 01.
2003. 06. 01.
2003. 05. 01.
2003. 04. 01.
2003. 03. 01.
2003. 02. 01.
2003. 01. 01.
2002. 12. 01.
2002. 11. 01.
2002. 10. 01.
2002. 09. 01.
2002. 08. 01.
2002. 07. 01.
2002. 06. 01.