A Szomszédok végén Mundruczó Kornél lágy szintetizátortangó dallamára táncoltatja meg az iruló Csűrös Karolát.

A mi kutyánknak nem lesz blogja!

De mikor lettek az alacsony, nagy átmérőjű pezsgőspoharakból ezek a magas falú, szűk átmérőjű maiak?

Annyi szívszorongatás, szűk nyelőcső, fulladás, gyűrődés - hasaalja, pulóverhát, önbecsülés - valamint dugulás - orr, szív stb. - rejtekezik a miskolc-tébánya-dédes vonalon, hogy azt csak végighangoskodni lehet. Nevetni, röhögni, koccintani, inni, veszekedni kell, mindent jó hangosan kell csinálni, hogy a többi ki ne hallatszódjon. Mindenki érzi ezt, az is, aki nem tudja. Ordít a házikrémes, a mézes zserbó, ordít az istenéltessen, a tévé, az az isteni rántotthús, a vasaljadmárki, meg a szeretlek. Még az is ordít, hogy most akkor mindannyian egy pillanatig csendesen gondoljunk már a gyuszira.

Se a fogam meg nem mostam ma, és se a kacsát, se a káposztát meg nem marasztottam ma. Elszabottul meg vagyok hízva, és erre semmilyen irreális magyarázat nincs.

Ezt az öblítőt Judittól tanultam.

Egy hatalmasat rúgtam a számítógépbe, erre az outlook valahogy átállítódott angolra. Ezt onnan tudom, hogy amikor - szigorúan munkaügyben - levelet írtam D. kolleginának, az élvezet szóból ;lveyet lett, és a kerdojelet is csak ekezet nelkuli szavakkal tudtam korbeirni a mondat vegen.

Legfrissebb életcélommá az vált, hogy ha már ezt a félelmetes vérszerű foltot nem tudom eltüntetni a számról önerőből (lézerrel lehetne, de úgy meg nem kaland), szóval hogy igenis el fogom tüntetni ezt a hatalmas és egyre növekvő és mindenkinek szembetűnő kétségbeesést a szemeimből. Úgy döntöttem, hogy gazember leszek.

Nagyra tudnám értékelni, ha ez a gyász-dolog, vagy minek nevezzem, szóval ez nem a legváratlanabb és vasárnapi ebédközeli időpontokban érne el, alattomosan, mindenféle előjelzés nélkül. Nehéz egy csendesen és diszkréten benyújtott zsebkendővel letudni. A takony a csuklómon landol, csendesen és diszkréten ennyi nedvtől nem lehet megszabadulni. Buborékozik, ha csendesen fújom, a zsebkendő átszakad, nem fogy a cucc. Ráadásul a tévében a Tüskevár se elég hangos. P kérdezte, hogy melyik fázisban vagyok, túlvagyok-e, akkor odaböktem, hogy mittudomén, meg felidéztem valamit a felöltöztetéséről, hogy még mielőtt jön a doki, akkor, de most nem arról van szó. Nem Apáról. Vagy mittudomén. Végülis azt se tudom, hogy miről van szó, elborulásban sose tudok tudatos lenni. Ha lenne most egy gyorstalpaló bőgőtanfolyam, az nagyon menne, szombattól vasárnapig nagyüzemben és intenzíven bőgni, felkészülni egy felsőfokú relaxa bőgővizsgára, na az nagyon. Zabálok hurkát, pedig nem is szeretem, felrobbanok minden emberi hangtól, érzem, hogy felrobbanok. Hurka.

Megyen át az egyszeri menyecskelegén a pallón, egyik partján teismásvagy, másik partján tesemvagymás, fogja, szorongatja azt a kis egyensúlyozókát. Egyik vállán társaslényvagy, másik vállán csakmagadra. Csúszik, csak csúszik a menyecskelegén talparezdülése, szeresd magad, szedi a gyógyszert, szeressenek mások. Öli, butítja, gyomorba dönti, amit magában ér. Ember vagy, ecsémhugom, megcsinálod, akkor is meg, én mondom tenéked, a palló, az egyensúlyozóka, az ecsémhugom, én.

Van egy történetem, még nem mondtam el senkinek, dünnyögi, és igazgatja a lágyékán a gatyát úgy szőrmentén, a párbeszédhez alig köthetően. Hogy tizenhat éve, tudod, amikor a test csak úgy lötyög az emberen, mocorog a szexus, de amúgy semmi se úgy van, ahogy kéne neki, szóval akkor elkezdtem eszelősen futni. Minden este elmentem futni, és minden futásomnál láttam ugyanazt a lányt ugyanott. A környéken lakott. Csúnya voltam, azt gondoltam. A lány se volt szép. Nem volt csúnya, de érted. Kérdezte, mit csinálok, mondtam, futok. Hát mit mondtam volna, tényleg futottam. Utánam kiáltott, hogy de hé, ne fussál már. És én tovább futottam. És aztán nem volt semmi. És? Hát semmi. Eltelt tizenhat év. Csak most láttam itt lent a dohányzóban, mondja, horkant egyet befelé, felszívja azt a pici taknyot, ami még nem zavaró, és hogy hát így elég szép nő lett. És közben így meredten nézi egy helyes lány seggét, de fogalma sincs róla. Jól vagyok, nyugi, kicsit szar volt mostanában, de már jól vagyok, tényleg, így, mondja, ahogy szokta, így, sok szóismétléssel, és szól a Bontovics Kati. Az álmaidat, a céljaidat ne add fel, és úristen, milyen cuki mellei voltak a Bontovics Katinak, így, majdnem egyszerre, és szamárfület hajt egy nyolcvanötös Mozgó Világ Tandori fordítására, így.

Nana, azért ma már a nyakam köré tekertem egy egyméterszer kétméteres, kilóra vásárolt függönyanyagot.

Van bennem egyfajta közléskényszer. Csak egyfajta közléskényszer van bennem.

Nincsen sálviselési kultúrám.

Rendkívüli módon felzaklatnak dolgok, csak még nem tudom, mik azok.