Oktáviával jött ma elém Apa az Ikeához. Kiszállt a kocsiból, leült a kemény lócára ott a mélygarázsban, mielőtt elvette tőlem a fonott kosarakat meg a párnahuzatokat, és én viccesen megkérdeztem tőle, hogy na, kényelmes? Az ilyenekre nem szokott válaszolni, pláne nem visszanevetni. Nincs még egy ember, aki egy mélygarázsban kiszállna a kocsiból, rugózna egyet ülve egy promólócán faarccal, hogy utána hazavigyen, és végig ne szóljon egy szót se, csak kitegyen a Szófiánál hátulról, és szakszerűen a kezembe adja azt a négy hatalmas kosarat, ahogyan ő, mert nincs hely parkolni, sietek, Juditkám. Aztán de mégis van. Egy taxis. Tényleg Oktáviával jött és tényleg tesztrugózott.

Minek van az ilyennek véleményem? Teljesen komolyan kérdezem. Azt hiszem, az önútálat mindenre mentség? Hát a fene a pofámat az ilyennek. Annyi bennem a tudatosság, mint halottnak a csók, annyit bizonytalankodom, mint vak a poharat.

Egyrészt legyen érettségi feladat szövegértés témakörben kötelezően elkészítendő ágrajzzal, amelynek meg kell mutatnia, a cikkben ki kinek a kicsodája, és mi köze van minek a mihez és mégis miért. Másrészt plusz pont járjon azért, ha valaki megírja belőle korunk meghatározó kortárs drámáját, de úgy, hogy az nem Spiró, nem Parti Nagy és nem Tasnádi.

A meccs nálunk is elnyeri klasszikus szerepét, az életben betöltöttet. Ő nézi, én veszekszem.

Tüsszentek. Azt mondja, egészségedre. Én azt értem, szívesen. Mondom neki, azt értettem, szívesen. Azt mondja, szívesen. Mondom, mi van? Azt mondja, azt mondta, hogy egészségedre.

És nem tudom, hova raktam a beleegyezőkém, amikor a múltkor beleegyeztem abba, hogy ma este brazilszamba-órára menjek. Ezzel a testtel. Ezzel az egóval. Ezen a világon. Holnap meg egy varázslatos sziget vár egy fitnessz-kisteremben. A nagyváros nyüzsgő forgatagában. Engem. Ott. Így.

Öt éve még eszembe nem jutott volna ilyen tyúkszaros kis evidenciákat leírni. Ha meg akarnák nekem tiltani, hogy tyúkot egyek, én is kimennék az utcára. Ha viszont nem bírnám a tyúkhúst, ha még a szagát sem bírnám, akkor nem nyomnám a saját orrom a saját kezemmel a tyúkhúsba. Van minden, disznó is, tyúk is, brokkoli is, hol van az a szép új sokfogásos világ, amilyen pedig lehetne.