Nincsenek izgalmas történetek. Apa van. Apa volt. Apát kiterítem, Apa nem haragszik, Apa nincs. Apa előtt, közben és után mindent lehet. Harmonia orbitalis. Apaviszonylati mindentlehet, be nem fejezem sose, lehetetlen, megpróbálható.
A vezetőülés mindig a vezetői baloldalon van, a lányülés mindig a lányi jobboldalon. Apa a vezető, én a lány. Akkor sincs ez másképp, amikor már jogosítványom van. Apa vezet, én lány. Visszük Gyuszót az esti gimnáziumba, pár óra múlva meg elhozzuk. Minden hétfőn, szerdán és pénteken ezt csináljuk. A másodikra és a harmadikra kell felvinni, lift nincs, Apa felhúzza kétkeréken. Apa harminchat évig felhúzza Gyuszót mindig mindenhová két keréken. A Földes Gimnázium nappal nappali elitgimnázium, este esti dolgozók gimnáziuma. Gyuszó nem dolgozó, csak tolókocsis, de ide jár. Ide húzzák. Szereti.
A zárt udvarú gimnázium sportpályája kicsi. Az elitgimnáziumok úgy látszik, sportpálya-gondokkal küszködnek, akkoriban a Herman sportpályája is kicsi. Apa a barna bőrkabátjában áll az ablakban, nézi, ahogy a nappali gimisek a kis sportpályán kosaraznak. Apa később leemel egy szovjet könyvet az egyik osztályterem hátsó szekrényéből. Kezdenek összekeveredni a dolgok, és ez innentől csak még fokozódni fog. A pedellus mindig kinyitja a kétszárnyú ajtót a fölszinten, kék a köpenye, pedellusos. Apát csak a Törökországban vett barna bőrkabátjában látni. A farkaskalandot olvassa oroszul a Toldiból az utolsó padban állva. Rendesemberes bőrkabát ez, középkorú férfira való, nem jampecos. Nincs karcsúsítása derékban, van válltömése vállban. Apa Toldit olvas.
Apa szereti Aranyt. Petőfit is szereti. Van egy Petőfi mellszobra, a Petőfi összes mellett tartja. A március tizenötödiki kokárdákat mindig a Petőfi-szobor üreges aljából szedjük ki, ott a helyük, az alá vannak dugva. Anya masnira köti a trikolort, az lesz minden évben a kokárda. Apa a kokárdát a barna bőrkabátra tűzi. Apa még a jászapáti kempingben is a barna bőrkabátjában van. Az van rajta akkor is, amikor Anya hasára teszi a békát, és a barna bőrkabátban merül a víz alá is. Anya sikít. Gyűlöli a békákat. Ez Apa, mindig barna bőrkabátban.
Apa szeret enni. Azt mondja, az ő evése lényege az, hogy a szája folyamatosan tele legyen. Tehát ő nem úgy csinálja, hogy beveszi a szájába, megrágja, lenyeli, majd beveszi a szájába, hanem beveszi a szájába, rágja, de már veszi is be a következő falatot a szájába, hogy amikor az előző megrágottat lenyeli, rögtön legyen utánpótlás a szájüregében. Ezáltal Apa látszólag folyamatosan ételt lapátol a már amúgy is tele szájába Anya szerint. Apa ugyanakkor mindig szól, hogy ne érjen a könyökünk az asztalra evés közben, mert nem illik. Lapátol, mint egy éhes apaállat, és közben ránk szól, hogy ne könyököljünk.
Nekem egy időben annyit mond csak az asztalnál, hogy három. A három azt jelenti, húzd ki magad, csukd be a szád, ne könyökölj. A három az tehát három darab felszólítást jelent egymás után. Húzzam ki magam, mert gerincferdülésem van. Csukjam be a szám, mrt enni csak csukott szájjal szabad, meg különben is, elindultak előrefelé a szemfogaim, próbáljam meg őket kordában tartani. Apa szerint ha a fogszabályozás mellett igyekszem becsukni a szám akkor, amikor éppen nem beszélek, tehát nem bámulok bambán, nyitott szájjal magam elé, mint teszemazt a Málé Vali, akkor egyrészt értelmesebb a képem, másrészt a fogaim sem fognak majd előre állni. Apa szerint a szemfog a nyitottszájjallevéstől is előre tud állni.
Kovásznai, a fogszabályozásomért felelős fogorvos a Mátyáskirály utcában rendel. Oda is kocsival járunk, Apa vezet, én lány. Kovásznai a panellakása egyik szobájából csinált rendelőt, a rendelő várószobája tulajdonképpen egy házgyári lakás előszobája. Hallom, ahogy a gyerekei a másik szobában veszekednek, az egyik néha hegedül is. A felesége a konyhában főz. Az egész házgyári családi életük semmi különös, csak éppen Apa a kisszobában fogszabályoz és fogorvosol. A szám gipszlenyomatát otthon kitesszük a polcra, hogy lássuk majd, milyen sokat fejlődött a fogsorom ahhoz képest. Az éjszakai fogszabályozót reggelre mindig kiköpöm, és az ágy alatt találom meg. Már jönnek a pattanásaim, de az orrom még félig puha. Félig kisgyerek vagyok. Később egy reggel arra ébredek, hogy az orrom megcsontosodott. Határozottan emlékszem rá, ahogy azt gondoltam azon a reggelen, íme, nem vagyok gyerek többé.
Négyéves vagyok, Apa a zsebébe teszi a kezem, ahogy többször is. Felgyalogolunk a dédesi temetőbe. Apa sír. Nagyapa meghalt nemrég, az ő sírjához gyalogolunk. Nagyapa addig mindig egy nagy kövér dunyha alatt feküdt. Most látok egy szürke műmárvány téglatestet. Nem sejthető akkor még a különbség, nekem nem. A dunyhán sokszor feküdt egy macska is, és akkor a dunyha egy ponton be volt nyomódva Nagyapán. Apa már sose lesz nagyapa, illetve nem élő nagyapa lesz, ha lesz.
Apa sír. A vasgyári kórház belosztályán vagyunk, azt mondják, cukorbeteg lettem. Nem értem, miért kell sírni. Ezt ma se értem. Jár be látogatni a barna bőrkabátjában, ilyenkor Cicvarek vagyok, meg Záli, meg zsuzsi. Zsuzsinak gyakran hív, amikor porcos orrú kisgyerek vagyok. Ez a becézésem, ilyen argós. Mint amikor a fiúkra azt mondják, pali. Kisbetűvel. Én azt hittem, hogy más apa is hívja így a lányát. A fiúkat ő Pöcörőnek hívja, nagybetűvel. A garázs jut eszembe mindig a pöcörőzésről. Kisfiúk futkároznak, labda gurul, Apa visszarúg, ne arra, Pöcörő, ilyenek.
Apa most nem sír. Apa almákat rendez a garázsban. Ősszel mindig veszünk szatmári almát, azt a lakótelepi garázsban szétválogatjuk kék műanyag ládákba. Szín, típus, érettségi fok, méret, ne abból vegyél, ezt edd előbb. Mindig a pöttyöseket kell enni. Ő a delicseszt szereti, én a jonatánt. Nekem minden nemdelicsesz jonatán akkoriban, a jonagold és a starkling is. A garázs a kocsié és az almáké mindig. Minden garázsban kell almának és almaszagnak lennie azóta is. Amikor haldoklik és félrebeszél, azt kéri, könyörgi, hogy szedjük le róla az almákat. Apára az almát teherautóról öntik, amikor haldoklik.
Zsófi egy nyúl, egyszer húsvétra kapjuk Gyuszóval. Nyuszibogyók vannak mindenütt, a szivacskockáinkon is. Biztos, hogy mindenhol vannak akkoriban ilyen szivacskockák, csak a huzatjuk más. Ilyen szivacskockákat pedig akkor se és azóta se láttam sehol. A Zsófi névről ez a nyúl jut először eszembe, aztán a nyitotthátgerinces Zsófi. Zsófinak is az a veleszületett baja van, mint Gyuszónak, csak a Zsófié enyhébb, ő tud járni. Egyszer az anyja elzavart tőlük, mert lelocsoltam vízzel Zsófit. A nyitotthátgerinceset, nem a nyulat. Hogy én oda többet ne menjek, mert lelocsoltam a lányát. Akkor éreztem magam először és valóságosan gonosznak, de már annyira, hogy azt is elkezdtem közben érezni, hogy pont ezért az erős érzetért nem lehetek annyira gonosz, mint hiszem. Szégyellem magam. A szégyen az egyik legerősebb érzés bennem azóta is, szinte minden szituációban. Azokban is, amikben jópofa vagyok, meg azokban is, ahol nem rám van figyelve. Szégyenkezni bármikor, bármitől tudok. Hazudni, elsunnyogni is. Azt nem tudom, hol van ebben Apa pontosan, de ott van. Én szégyenkezem, Apa itt van.
Ülök Apa mellett a kocsiban, ő vezet, én lány. Szégyellem, hogy a buta, málé lánya vagyok, a kérdéseire akkoriban - Gyuszónak esti gimnázium, nekem nappali sötétkék iskolaköpeny - nem tudok érdemben válaszolni. Onnantól datálom, hogy én azt hiszem, ő azt hiszi, buta, lassú észjárású, gyáva lány vagyok. Elég lenne ezt egy jelzővel is leírni, az érzetem magamra nézve ennél sokkal egyszerűbb, mint ez a három minőségjelző, de pont olyan szó, mint az az egyszerű érzet magamra nézve ott a kocsi anyósülésén, az nem létezik. Ilyenkor Apa lánya vagyok az anyósülésen, mondjuk így. Pedig Apa szépnek lát, csak nem látom. Ő se látja, hogy annak lát, de később mindig észreveszi.
Apa lánya leeszi, kiszakítja, nem vigyáz. Apa lánya körbeeeszi a Gyuszó fagyiját. Platán söröző, csoki, puncs, vanília. Sok-sok évig csak csoki, puncs, vanília. Anya megkér, hogy a bolt után, ha veszek magamnak fagyit, vegyek Gyuszónak is. Elrontom. Mire hazaérek, körbeeszem a Gyuszó fagyiját, de már annyira, hogy a tölcsérét rágom körbe, mert nem akarom, hogy lecsöpögjön. Anya kiborul. Kinyitja a vécét, engem megsuhint, a fél fagyit meg kidobja a vécébe. Azt kiabálja, inkább ne is vettél volna neki egyáltalán fagyit. Ezt ma sem értem, de nagyon érzem. Erre sincs csak egy szó, pedig lehetne, a fagyi érzete nagyon is egyszerűen, erősen van. Hogy ne alázzam meg Gyuszót azzal, hogy egy félig megevett fagyit kap. Hogy Gyuszó nem tud járni, de én igen, és még a fagyijának a felét is megeszem. Hogy nekem az semmi, de ő nem tud lemenni venni magának. Hogy megalázom azzal, ha félig megevett fagyit adok neki. Ezt mind jelenti az a kiabálva a vécébe kidobott fagyi. Apára ezalatt a kiabálás alatt nem emlékszem, ebben a mozzanatban ő nincs. Itt Anya lánya vagyok. Jogosan vagyok Anya lánya, megjegyzem. Annak a fagyinak tényleg a vécében van a helye.
Apa nem fagyizik. Soha életemben nem látom fagyizni. Érzékeny a torka. Mindig azt mondja, hogy ő imádja a fagyit, de nem ehet, mert akkor fájni fog a torka és krepegni fog. Krepegés, krákogás, így hívja azt, amit a torkával csinál ilyenkor. A sört is beteteti hat másodpercre a mikróba. Vagy eleve a pincében tartja, hogy a szobahőmérsékletnél alig legyen hűvösebb. Minden hidegnek szánt ételt langyosan eszik. Szeret túlöltözni is. Harisnyanadrág, barna bőrkabát, phlogosol, meg faringosept, amikor még létezett faringosept. Apa fázik, Apa vigyáz, Apa mikróz.
Én is szoktam krepegni és krákogni. Az intenzitása változó, Apa a hideg kajákra fogja. Látod, ez azért van, mert nem melegítetted meg a meggylevest. Most toroktikkelésnek hívnám. Kólát sem iszom, ha látja. Ha nem látja, nem idegesíti. Kérdezi mindig, hogy mit érzek, valami a torkomban van, fáj, irritál? Nem tudom, Apa. Krepegni kell. Most, hogy írok róla, megint krepegni kell. Ha elfelejtem, nem kell. Apa krepegése az én krepegésem. Magánmitológia, persze.
Egyszer, amikor megyek haza általánosból, veszek egy fagyit az Avasi fagyizóban. A Nyolcgombócosban is jó lenne venni, de az messzebb van, akkor már későn érnék haza. Úgy képzeltem, hogy mire hazaérek, megeszem, és nem tudják meg. Viszont amikor a garázssorra kanyarodok, meglátom hirtelen Apát a garázsunk előtt kocsit szerelni. Gondolkodás nélkül elhajintom a fagyit balra, a garázssor takarásába. Nem tudják meg. Hány kisgyerek hány fagyija lehet hány garázssor mellé dobva.
Apa nem egy lakótelepi szerelő típus, pedig lakótelepen lakunk, és gyakran szerel. Apa egy lakótelepi arisztokrata. Marika néni mérnökúrnak hívja, pedig én sose látom Apát mérnökösködni. A mérnök az fekete-fehér magyar filmben van, vonalzóval, inggel meg rajztáblával. Apa nem mérnök. Pedáns, de nem az. Görizik velem felcsatolható görivel. Ő is görizik, nemcsak én. Az erkélyből sokan nézik. Pedánsan görizik, barna bőrkabátban, egyenes háttal. Az a hát mindig egyenes. Az a hát régóta rossz meg fáj.
Apa nem hajlik. Apa háta merev egybetömb. Apa sokszor nem bír, és szégyelli.
Mikró. Nekünk volt mikrónk a legkésőbb az egész tízemeletesben. Sőt, amíg a tízemeletesben laktunk, nem is volt mikrónk. Minek vegyünk, egy év múlva kijön a piac egy még fejlettebb mikróval, várjuk meg azt. Így volt nekünk fekete-fehér kistévénk a legtovább az egész lakótelepen. Apa úgy mondja, nézzétek meg ezt a színes tévét, amit végre vettünk, most ez a legkorszerűbb az egész lakótelepen. Apa szerint érdemes várni. Szóval sokáig várunk mindig a legjobbra, és ha már megvesszük, annak sokáig a legjobbnak kell lennie. Ha mégsem az, nem firtatjuk, nem mutatjuk, nem mondjuk Apának. Az a legjobb, és kész. A német goffrisütő, a háztartási robotgép és az aprító is. Annak olyan fordulatszáma van, mint semmi másnak akkoriban a piacon. Vagy még talán manapság se.
Apa a junosztyot megtávirányítósítja. Egy narancssárga kapcsolót vezet ki a falra, és amikor azt felnyomjuk, a sarokban bekapcsol a tévé. Kilencig le kell feküdni, Apa korán kel, ezért korán fekszünk. Sosincs külön tévé a gyerekszobában, minek, nem hiányzik. Apa reggel negyed ötkor indul dolgozni minden reggel a nyugdíjig. A nyugdíjig vezető út tehát sok darab sokszor megtett út oda és vissza Kazincbarcika-Miskolc viszonylatában, barna bőrkabátban. Szerintem kell neki a monotónia. Apának kell a monotóniája. Panaszkodni lehet rá. Van munkábajáró aktatáskája. Barna, mint a bőrkabátja, belefér egy vastagabb szelet kenyér, ami már nem is szelet, hanem kenyérdarab, de ő szeletnek hívja. Meg valami felvágott. A BVK - utóbbi években Borsodchem - büféjében olcsó, tehát jó a krémes, néha azt ebédel. Három darabot, simát, nem franciát.
Megfigyelhető, hogy Apa mindig leírások tárgya, történéseké alig. Ez vagy miattam van, vagy miatta. Vagy azért, mert nincs fantáziám, vagy azért, mert nincs fantáziája.
Minden apának vékonyak a lábai, és lapos kicsit a feneke. Minden apa dróthajú, szigorú és következetes, alacsony, konok homlokkal akarja nekem a legjobbat. Átkai Ildi apukáját nem értem, tehát kívül esik az ő valója az én valóm értelmezési tartományán. Ő szelíd, kopaszodik, nem baj a rossz jegy. Mondjuk Ildi nem is visz haza sose rossz jegyet. Az én rossz jegyem baj. De hát egy apának ez a dolga. Tanítson életre, a rossz jegy rossz, a jó jegy jó. Átkai Ildi apja az én szememben nem apa. Hát apa az ilyen, folyton mosolyog, megenged, igen jámbor fajta? Nagybetűs meg pláne nem. Apa Apa. Nem enged, mosolya mindig négyszemközti. Apa privát.
Apa rámszól, mert Gyuszóval pakoltatok be az iskolatáskámba. Gyuszó cinkos, nem mond semmit, de amikor Apa kimegy a szobából, a szemével jelez, hogy továbbra is bepakol nekem. Az a szabály, hogy amikor délutános vagyok, akkor én viszem le délelőtt a kutyát, és ő pakol be a táskámba. Persze, Gyuszó mosogatni se tud, meg kutyát sétáltatni se, meg krumplipürét melegíteni se, ez a minimum, hogy bepakol nekem. Ez így nincs kimondva, meg kigondolva se. Csak van. Fagyit se tud egyedül venni, olyankor Anya lánya vagyok. Most nem vagyok az. Be kell nekem pakolni, az vagyok. Krumplipüré gázon, tolókocsival nem megközelíthető. Gyuszónak celluxszal kiragasztott órarend a mankója - a mankója, az, basszammeg -, az órarend alapján pakol be nekem. Általában minden tantárgyhoz van egy könyv, egy füzet meg egy munkafüzet, angolra pedig szótárfüzet is. Sose kell ellenőriznem, sose felejt el semmit. Néha a kutyát már úgy viszem le a ház elé, hogy iskolaköpeny van rajtam, Marika néninek köszönve van, a hintába, ha még belefér a seggem, kicsit beleülve van, a kutyának a babája eldobva van, a kutya a babát visszahozza. Ha délután dolgozat van, akkor izgulva is van. Hogy a fenébe lehet pénteken dolgozatot íratni, elszakadt a madzag, elfogyott a műszaki rajzlap, nagyi fánkot süt, a fánk a kredencen szottyosodik. Apa elmagyarázza, követ nem dobálunk a kutyának, attól a kutya foga tönkremegy. Nem figyelünk a kutyára, ha követ hoz nekünk. Ha nem figyelünk a kutyára, amikor követ hoz nekünk, a kutya többet nem hoz követ nekünk. A kutya aztán évekig nem hoz követ nekünk. Én egyszer belerúgok egy kavicsba, a kutya felemeli a fejét, és kezdődik minden elölről, minden, ami éve óta elfelejtve volt. Mi van, ha én is kutya vagyok. Apa tanít valamit, elfelejteti azt is, amit el kell, én keservesen megtanulom, amit kell, keservesen elfelejtem, amit kell, és ha Apa nincs éppen, visszajönnek a régi reflexek. Mi van, ha akkor nem is vagyok, amikor Apa van, csak a reflexek hiánya van. Vagy ha Apa nincs is, amikor én vagyok. Ha egyszerre nem is vagyunk, pedig mindketten azt hisszük. Apa nem ért most belőlem semmit. Apa rámszól. Apa lánya vagyok, nincs baj, délután technikára tutaj, matekból dolgozat, este nagyiéknál alszunk, fánk.
Van, hogy hiányzik a patetika, Apa tetikája. Tessék helyett azt kérdezi, mit?, anyádpicsájázik ellentmondáskor, Anyának nem válaszol. Ugyanakkor meg is mutatkozik Apa tetikája. Ugyanakkor neki Petőfi arany. Memoritereket fejből, áhitattal szaval, beszél természetről, naplementéről, kisbogárról csak pontosan szépen. Szakszervezeti bizalmi is. Vagyis gyalogolunk fel az avasi lépcsősoron a fabódéhoz, ahol a gyűlések vannak, és Apa visz engem magával. A gyűléseknek akkoriban sosincs vége, és nekem Apa ilyenkor szakszervezeti bizalmi. Kabátokat kell kupacba hordani, a fabódéban nincs fogas, kapok töltetlen puncsos cukrot, ott Apának is bácsiszaga van. Puncsos cukrot osztunk körbe alsó tagozatban is, amikor valakinek születésnapja van. Meg selyemcukrot és gyümölcszelét, harminc gyereknek az ilyenek gazdaságosak csak igazán. A gyümölcszelé a dobozban többemeletes, legszebb a sárga, legfinomabb a zöld. Kristálycukorba van hempergetve, leszopogatható, belül élénk zselészín, tessék venni Ági néninek is. Anya szopogatja, Gyuszó szopogatja, Apa szétrágja, én szétrágom.
Egyszer hazaviszem a kék bevásárlókosarat, Anya röhög, visszaküld. Azóta is sok kék bevásárlókosarat viszek haza véletlenül, néha nem kékek, néha nem bevásárlókosarak, de véletlenül-ek. Anya szerint szétszórt vagyok, szerintem meg a világon mindenki az, csak van, akinek ez feltűnik, van, akinek meg nem. Van, aki szereti ezt magában kidomborítani, van, aki meg nem. Én azt hiszem, szeretem. A szégyen mellett még a szétszórtság az, ami keretet ad. Önismeretem nincs.
Apa akkor már beteg, amikor felmegyünk a Petőfi lelátóhoz, csak még nem tudja egyikünk se. A nem beteg beteg Apa tehát felvisz a lelátóhoz. (Nem metafora, de figyelemreméltó: felmenni egy lelátóhoz.) Gyorsan megy, a bőrkabátját meg a hátrakulcsolt kezét csak kicsiben látom. Apa úgy halad mindig fölfelé, hogy előredől és hátrateszi a kezét. Apa halad mindig fölfelé. Fönt fúj a szél, egy nyitott tűzlétrán menetelünk. Úgy félek, mint álmomban szoktam a létrákon Apa halála óta. Földbe állított magas létrák, álmomban támadnak mindig. Élőben, életben nem különösebben félek a magasságtól.
Várom Apát, jöjjön haza. Leírás, leírom, való. Én ezen a héten délelőttös vagyok, ő meg minden munkanapon háromra ér a lépcsőházba. A kutya jelez tíz perccel korábban, megy az ajtóhoz már akkor, amikor Apa a fölső megállónál leszállt a buszról. Tehát ha a kutya jelez, hogy Apa jön, én kimegyek dobogó szívvel az előszobába, és lehasalok a földre. Érzem a lépcsőházi huzatot az arcomon, és az alsó résen figyelem a lábát, ha jön. Ha jön, akkor vége mindennek, hármast hoztam. Vagy legalábbis félig vége mindennek, mert Anya még hátravan ötkor, mert Anya meg ötkor ér haza. Apa tehát jön. Félig vége van a mindennek. A kutya izgatottan csóválja a farkát, én meg felpattanok a földről, hogy mire benyit a bejáratin, ne lássa, hogy a földön hasalok. Itt aztán mindig időhúzás következik, vagy a dolgok gyors egymásutánja. Kinek mit jelent az a hármas. Nagyon lehet félni egy hármastól, mindegy, hogy biológia, matek vagy történelem. A hármas rossz, Apa vezet, én lány - most éppen anyósülés nélkül. Anya ötórai érkezéséig átmeneti az állapot, félig elviselhetetlen, félig elviselhető a rögvaló. Judit hármast kapott.
Apával félig vége mindennek. Nem vagyunk befejezve, sose vagyunk befejezve, befejezve, na, nem, azt aztán nem, befejezni mi, Apa, sose.
|
