Az ellentmondást egyáltalán, a csapadékot pedig csak mérsékelten tűrő barna télikabát jó. És akciós. A csizma is jó. Az nem akciós. Mondjuk azt én vettem magamnak, és nem más nekem. És két csatja van, és férfiméretű, és mégis abszolút női. Ésszóval jó. Férfiméretű és abszolút női. Hehe. Ez meg egy olyan metafora-szerű, és ide is pont jó. 
Meg hát a műfenyő is jó. Ahogy Apa megmagyarázza, hogy tudjátok, gyerekek, nekem az a fenyőfafaragás az minden évben egy trauma volt. Jó, Apa. És ahogy Anya megmagyarázza, hogy degyulám, ne kérd, hogy én ezt a műt most csak úgy egyik pillanatról a másikra megszokjam, az is. Jó, Anya.
És Anya tud sírni is, hogy Apának nem tetszik a kabát, amit ő is választott nekem. Igazi könnyekkel, úgy, hogy amikor próbálja őket visszanyomni a szemhéja alá, szabályosan kattog a szeme. Hogy szomorú. Hogy bosszantja. De Anya, nézd, hát a csizma az tetszik neki, és hát azt meg együtt választottuk nekem. Anya, jó, hallod? Jó.
Anyának a borhabkrém levese is jó. Kicsit túl boros, kicsit nem leveses, de jó. Ezt persze Apa mondja, mert Apa nem tudja, hogy a borleves az nem lehet leves, az csak egy sodó-sznobkodós hülyeség. Deszóval jó. És még Apa is kimondja, hogy Anya, én nem tudom, mi ez, mert ez nem leves, az biztos, de ez jó.
A bejglim is jó nekik, látom rajtuk, bár kicsit idén is megrepedt. Új recept, nem olyan dagadós, mint a tavalyié, meg az azelőttié, deszóval jó. Tojás nélkül is jó, rumos aszaltmeggyel is jó.
A fényképezőállvány is jó, amit Apa vett, bár láthatóan nem ekkora gépre tervezték, mint a Gy.-é. De nem baj, jó lesz ez nekem. Amit meg ő kapott telebigyót, azt meg megkapja Anya, ő meg majd használja az Anya régijét. Ésgyula, gyere ki az ablakból, mert megfázol. Jó.

A savanyúság már reggel a konyhaasztalon figyel. Vecsésről érkezett, békávéval. Szegény lány, ha ezért nem kap irodai pirospontot, hát akkor semmiért se. A rokonai vállalkozók, a recept családi titok. Az enyém fél kiló gyöngyhagyma, fél kiló kovi, fél kiló kisdinnye. És ez még csak az enyém, és én még keveset is rendeltem.
Ebédre pizza, céges, nagy és sok, karácsonyi. A desszertet a műanyagdobozzal jól bentfelejtettem a hűtőben. Holnap pedig le fogják engedni.
A képernyőn egy félbehagyott pasziánsz kisablakban. A tálcán az ügyvédnő promóanyaga, karácsonyi szaxofoncédé akciósan. Az iroda kézügyességi kisegítőszakköre - én - a sarokban ollózik munkanaphosszat. A korporét képeslap-katalógus képeslapokról készült kicsinyített fényképeit körbevagdossa, kicakkozza, lekerekíti, megköpdösi, megdelejezi stb., ráragasztja az iroda kiselejtezett csomagolókartonjaira, majd mindezt együtt újra körbevagdossa, kicakkozza, lekerekíti, megköpdösi, megdelejezi stb., félbehajtogatja, sarkon lyuggatja és kinevezi ajándékkísérőnek. Ajándék hozzá nincs, de az kit érdekel. Van, amelyiknek a hátulján a céges logó is belóg az aranyszélbe. Borzalmas. Röhejes. Ééédes. Csillog a nyál a szája szélén, úgy koncentrál. Élvezi. Udvarias kollégák jönnek be megcsodálni. Szétosztogatja. Tomi-nap is van, basszameg, legyen az övé a rövidital az ajándékkosárból. Ezen a kísérőn most akkor lehetőleg ne fenyőfa legyen, köszi. Ezt is körbevágja, jóazúgy, adjadmár.
Mozartgolyó-, frappáns felirat-, unikum-, mécsestartó-, gyertyatartó-, hűtőmágnes-, gravírozott toll- és rosékúgel-jövet-menet a nap, mindenki csencsel mindenkivel vicaverza. Te kit húztál, nem mondom meg, én téged húztalak, nem hiszem el. Én Á.t húztam, doboz kinder, frappáns felirat, hűtőmágnes. Engem az ügyvezig húzott, gravírozott toll, gyertyatartó, frappáns felirat, hűtőmágnes. 

A csomagolópapír, amit tegnap a családi csomagoknak vettem, kongratulációs, kulcsmotívuma a napraforgó és a tulipán. Lázadok vagy elnéztem, nem tudom, erre már nem emlékszem.

Szalad a lakás.
Minden ott maradt benne,
ahova raktam.

Minél hülyébb az érzés, annál több szoknyát hordok mostanában. Amikor a leghülyébb lesz az érzés, akkor egyszerre fogom az összes szoknyám fölvenni. A négyeshatos villamosvezető nem tudja majd bezárni az ajtót. Hovatovább nem leszek hovatehető.

Nagyi gyűjti ezeket az időket. Ezeket az elcseszett másodperceket. Amikor meg kivételesen pöpecül összejátszanak az elcseszett dolgai, akkor ezeket a tökéletesen elcseszett perceket gyűjti. Ha összeadja őket, akkor egy idő múlva összegyűlik majd belőlük egy esti mesére való. Nagyi tudja, hogy a sok majdnem-et a kedvezményes nyugdíjkorhatárkor be lehet váltani a majdnem-ekkel maradék nélkül osztható, kissé kevéske, de tényleg meglévő tényleg-ekre. Az unoka majd azt fogja hinni, hogy a nagyi viccel, pedig a nagyi majd sosem viccel. Sem a spontaneitás hiányáról, sem a másoknál reflex-szerű nyelési, nevetési stb. inger hiányáról, sem erről, ami most van. Erről az eseti láthatatlanságáról sem fog viccelni a nagyi.
Na, mert ugye a láthatatlanság. Az tényleg van. Ha sokszor majdnem van, akkor egy kicsit tényleg van. Egyszerű matematika, utalva csak vissza mintegy. Szóval a láthatatlanság hülye egy szó, de van. Mint ez a nyomatékosító szóismétlés most. Hogy láthatatlanság. Van.
Nagyi ezt nem vicceli el. Például teljesen jól ráérez a láthatatlanságra akkor, amikor a kocsi a zsákutcában indexelés nélkül rákanyarodik, és majdnem elüti a nagyit. Nagyi csak majdnem láthatatlan, ha van ilyen. A kocsi csak majdnem üti el.
Azt sem vicceli el a nagyi, amikor a trafikban - ha van még ilyen, hogy trafik, nem csak majdnem van az is, mert például ott is csak minden második héten szokott vásárolni, szóval majdnem csak majdnem van az a trafik - nem köszönnek neki vissza. Csak másodjára. Mert a nagyi csak majdnem láthatatlan, az viszont teljesen komolyan az.
Szóval nagyi visszatérő és szóismétlésekkel nyomatékosított láthatatlansága sohasem vicc. Pár percre láthatatlannak lenni egyáltalán nem vicc. Nagyi tudja. Ha megéri azt, hogy egyszer unokája szülessen, és ne csak majdnem szülessen, akkor majd neki is jól elmeséli a láthatatlanságát egy este a nagyi.
Ha lesz unoka. Ha van nagyi.  

pepszinbe
fűszer

fészerbe
baldachin

szuglóba
hangár

hengerbe
szacharin