Csíkos, copfos, körbe-körbe, zenesze.

Van nekem egy kosár almám. A többsége kukacos. Nem minden alma kukacos, és nem is azért kukacos az a pár alma, mert ő alma. Még akkor se, ha tízből kilenc kukacos. Továbbmegyek. Akkor sem, ha tízből tíz kukacos.
Van nekem egy szemeteskosaram is. Elveszek egy almát. Kukacos. Szemét. Elveszek még egy almát. Kukacos. Szemét. Elveszem a negyediket is. Továbbmegyek. Az ötödiket, a kilencediket, de még a tizediket is elveszem. Ha kilencből kilenc kukacos, akkor sem dobom ki a tizediket megnézés nélkül. Ha kukacos, kidobom, ha nem kukacos, nem dobom ki. Akkor örülök, akkor megeszem. Az alma jó.
Nem címkézem fel a szemeteskosarat almáskosárnak. Az almáskosárra sem írom rá, hogy szemét.

A körte is jó, a körtét is szeretem. Ha körtét akarok enni, kezdem a válogatást elölről. A kukacost a szemetesbe dobom, nem a jó almák közé. Inkább a kukacos alma közé. A szemétbe. Oda.

Azt hiszem.

A Kövi nagyié kicsi volt és göcsörtös. A nagylábujjai háromszöget zártak be a lábfejével. A mutatólábujja úgy ráterpeszkedett a nagylábujjára és a középső lábujjára, mintha sose lett volna helye neki. Mintha az az egy lábujjnyi hézag úgy gyárilag nem lett volna belekalkulálva. A nagylábujja és a mutatólábujja közé minden reggel hintőporos vattapamacsot tuszakolt. Ez is ilyen rituáléja volt neki, mint a zöld Pond's krém korán reggel mosakodás után. Amit előbb beledolgozott az arcába, aztán egy baboskendőt kötött az állára öltözködésnél, hogy ne kenje össze az arcával a kötényruhát. Ilyenkor lestem meg a melleit is, de persze ő ezt nem vette észre. Vagy úgy csinált, mintha nem. Zöld Pond's-ot akkoriban csak Bécsből lehetett szerezni. Néha a barna is jó volt neki, a kakaóvajas. Ha csak az volt.
Minden unokának a lelkére lett többször is kötve, hogy Kövi nagyi nem azért hordja ezt a végigfűzős drapp takarítócipőt otthonra, mert nincs ízlése neki, hanem mert másképp nem bírna késő estig talpon maradni. Attól a luktól a cipő orrán azért erősen el tudtam volna tekinteni. Nem láttam, hogy bedagadt volna a lába bármikor is. Talán mégis tudott valamit az a lyuk.
Sose hordott papucsot, csak a kórházban, de ott meg már lábra sem tudott állni, szóval tulajdonképpen ott se.
Kövi nagyi bütykeit E. is örökölte, de ő később megműttette. Emlékszem, mesélte, hogy ilyen elektromos csontfűrésszel faragták a lábát, hallotta a hangokat, meg minden. Utána hetekig nem tudott a lábára állni, még hozzáérni se, viszont a nagylábujjai végre egyenesen álltak, mint gyerekkorában. Mostanra szerintem ugyanúgy visszagörbültek neki, mint a műtét előtt. Ilyenre viszont nem illik felhívni a figyelmet. Rákérdezni se.
Bénus nagyié akkora volt, mint az enyém - tizennégy éves koromtól. Az enyém azóta is akkora. A  férfi cipőméret nem egészen alsó határa. Bénus nagyié állandóan dagadt volt és gombás. Mint most V. mamáé. Nyáron szandál, esetleg klasszikus babacipő, télen mamusz. Vizesedett. Repedezett a bokáján a bőr, feszült. Akkora bokasüllyedése volt, hogy két hordás után kanyarban tartott lefelé minden cipőjén a fűzés, egyenesen a harántja felé. Még az újakon is. Mint az enyémeken - tizennégy éves koromtól.
Anyának szép nagy boltíve van, magas a rüsztje, de nem túlzottan. 39-es, a legkönnyebb rá cipőt venni. A lábujjai is szépek. Azzal szokott vigasztalni, hogy 14 körül neki is bokasüllyedése volt, meg bedagadt a lába. Megnéztem a gyerekkori fényképeit. Persze hazudott.
V. Juditnak van még olyasmi lába, mint neki. Ő E.-től örökölte, aki ha nem örökölte volna nagyi bütykeit, ugyanolyan szép lábfeje lenne, mint Anyának. V. Juditnak a harmadik gyerek alatt is nőtt a lába egy számmal. Ez nem hormonális dolog, ez egyszerű fizika. A nagy súlytól nagyobb a nyomás, a haránt közeledik a földhöz, ettől lesz ez az átmeneti lúdtalp.
Szóval V. Judit lába is szép. A mutatólábujja ráadásul hosszabb, mint a nagy. Rém szexi, mondhatni pestiesen. Rém szexi pesti lábfej, mondhatni.
Az enyém is pesti most már. Rém pesti. Én úgy számolom, hogy körülbelül húsz év múlva nem lesz lábfejem. Persze lehet, hogy túlzok. Azért kíváncsi leszek. Majd el ne felejtsem visszanézni húsz év múlva, hogy hogyan gondoltam ezt húsz évvel ezelőtt. Minden estére bedagad. Lehet, hogy húsz év múlva már szeretném, de most utálom. Van lábfejem.

(2006.09.25. 19:50:47)
A lábam nő, a cipőm zsugorodik.
Ma az irodába nyolc perc késéssel érkeztem a nagylábujjaimhoz képest. Ott fityegett rajtuk két répaszín lánykaszabású barbipapucs, az ügyfélszolgálat meg tanácstalanul nézte, mi ez. Aztán megérkeztem én is. Betoltam magam a laminált padlóval együtt, magam alá gyűrtem a faxgépet és két polcnyi előfizetői számlajóváírást dossziékkal, tokkal, vonóval, kilöktem egy gipszfalat, majd a nagylábujjammal véletlenül kiszúrtam a Főhercegné barnásmeleg mogyorószín szemét.