Koszorús romlatlan risszrosszlányok, ne sírjatok

Kicsi a nyomás, nagyot kíván; annál nagyobb, hogy emberül érezzem magam, annál viszont kisebb, hogy leüljek a seggemre/felálljak az asztaltól és megcsináljam, amit kell. Rossz ettől minden tudatos perc, nem tudom seggberúgni magam, a gyomrom viszont megtanult szorítani, valahogy körbevesz és nem enged, úgy szorít, majdmegfojt. Majdholnap, majddélben, majdháromnegyedkor, majdebédután, majdhaanapnyugszik, majdhaanapkél, majdhaapiroshó, majdhafagy. Majdmegfojt.

(Feladat: kapcsoljon egy már meglévő fotóhoz egy kitalált érzést/egy már meglévő érzéshez egy elcseszett fotót, majd érezzen/nézzen valóban úgy! Sok sikert kíván: a kép-/főszerk.)

A városban vasmacskák kergetnek fel vaskéményekre hosszúcsőrű vaskiskacsákat (vasárnap)

Lapföldön az átírótömb
szakított a pergamenttel.
- Tiszta lappal kezdek -  mondta,
s félfamentes szűzzel ment el.

Tegnap utazott egy nő a kisfiával a villamoson, a kisfiú bizonytalanul járt, bizonytalanul állt, valószínűleg vak volt (vagy nagyon rosszul látott), és gyönyörűen, érthetően beszélt úgy, hogy csak a magánhangzókat tudta használni. Az anyja minden szavát értette, úgy beszélgetett vele, hogy valahogy mindig elmondta ugyanazt, amit a kisfiú mondott, csak mássalhangzókkal együtt. Mindenki értett mindent.
(Munkát csak itthonról, könyvet csak vécén, ebédet csak pékségben, embereket csak távolról. Hát valahogy így.
Azok a bloggerek a kedvenceim, akik még soha nem írtak blogot. Nekik valahogy még tudok szorítani.)

Igazából tele van a tököm a metaforákkal, és minden utcasarkon találok egyet. Idegesít.

Elkurvítottam a lakásom. Lakáskurvapecér lettem. Ráadásul olcsón adtam a testét, tudom, mert van egy strici barátom, ő mondta.
Stábbuszban ebédeltem, a körúti villamosokat láttuk elrobogni V.vel a  buszablakból, miközben a bárszéken egyensúlyoztunk és a rántott csirkemellfilével küzdöttünk. Szürreális volt. Reklamális. Is.
Kb. huszonöt ember szagát kéne most egyszuszra kilélegeznie a lakásnak, hogy nyomuk se maradjon. Törökreklámfilmszínész-szagú a kockás kanapépárnám.

A KÉTLÁBÚ FÉNYELEFÁNTOK
A fényelefántok a troliremíz fölött laknak. Akkorák, mint egy nyuszilufi, szabad szemmel nem láthatók, csak homályos éjszakai fényképeken mutatják meg magukat. A fényelefántok egy villamosmegálló mellett csordáznak az égen. A fényelefántok méltóságteljesen járnak a nyolcadik kerületben, mit járnak, lebegnek csoportosan, félnek kicsit az éjszakai közbiztonságtól, ormányukat az ég felé kunkorítják, egyszerre mozognak, egyfelé mozognak a többi fényelefánttal.

dada-dadogós mu-munkábaállós

eszköz-
vetkőz-
kő-
követ-
következ-
köz-
felkar-
alkar-
alkal-
halk-
alma-
szado-
mazo-
alom-
alma-
alkalma-
az ott-
itt-
ott-
hozott-
szedett-
vedett-
védett

nem-
leszek.

Az a biztos, hogy amit a jó öreg Kafka összehordott A perben, az nem más, mint eufemizáló prózamusical arról, ami most_itt_valájóban van. Senki nem tud semmit, de mindenki ügyesen titkolja, miközben én szépen lassan parkettába fonom az épen maradt idegszálaimat. A türelem, Feleim, a türelem az bizony nagy úr. 
Itt mindenkinek természetes az, hogy a rendszer működik ugyan valahogy, de senki nem tudja, hogyan és miért? Csak én akarok túl sokat tudni?
Hónapok kérdése, és talán tesz végre keresztbe valaki valamit, hogy ne Anyáéktól kelljen pénzt kérnem arra, hogy hazautazzak hozzájuk karácsonyra. Másodpercek kérdése, és egészen konkrétan megzakkanok.
Biztosan túldramatizálom, igen. Másfél hónapja minden kifejtendő kérdésemre csak egy igent kapok és egy biztató buksisimogatást. Biztosan én vagyok türelmetlen, igen. Tudom, hogy hálásnak kéne lennem, viszont már csak tudom; teljes meggyőződéssel egyre kevésbé megy.

Iroda, iroda, ki a fene jár oda?

(Igenigen, a felemás combfix láthatóan szerencsét hozott, a nadrág alatt úgysem látta senki - hamarosan alkalmaz a köz!)

Rámhatásra, belémfeledkezésre, magammutogatásra, rajtamütésre koncentrálok. Önző vagyok.
Isteni, élvezem.

A para már önmagában egy paranormális jelenség. Az én parám mindenesetre biztosan az: a mindenrendbenvan-nal és a mégmindenelőttemáll-lal kézenfogva szokott érkezni. Csúcsparanormális jelenség vagyok; vagy az ingerszegénység vagy az ingergazdagság fogja egyszer a vesztemet okozni. Tegnap éjjel halálra rémültem egy terméskőtől.

Bőr, Nő, Bel, írom fel szép kövér betűkkel egymás alá a rózsaszín postitre, hogy el ne felejtsem, mijeimet kell felülvizsgálni. Meggyógyászol majd a magyar meggyógyászat, pont az említett sorrendben. Gyógyászati segédeszköz leszek, a hazai egészségügy gyengécske, de elengedhetetlen láncszeme, testemet - ok-okozati összefüggések bel-áthatatlan sorozatát - élelmes gyógyászszemek fürkészik majd.
Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A luk vagy a gyógyász? A kül vagy a bel?

Lehet, hogy mégiscsak van munkám, jutokeszembe. 

Tettem egy tétova próbát, amolyan önteszt jellegűt: óvatosan ráklikkeltem azokra az oldalakra, amik még mindig a kedvencek - haha - között vannak, bejelöltem a kívánt pozíciókat, majd amikor az első kidobott eredményre azt írta ki, hogy sajnos az állás már nem aktuális, fordult egy diszkrétet a gyomrom. Majd még egyet. Majd még egyet. Azt hiszem, nem tudom elölről kezdeni, elmegyek önkéntesnek a tengerszint alá. Plankton leszek vagy zöld szemesostoros, esetleg önmegtermékenyítő fonalféreg.
Éjjel rózsaszíneket álmodom, olyankor rózsaszín közalkalmazott vagyok és rózsaszín hártya nő a lábujjaim közé.