 |
|
2002. szeptember 30., hétfő
|
L.-ből J. lett.
Nem lesz részletes hangulat- és helyzetjelentés, szétnézel, szerintem találsz egy párat errefelé, vagy ott voltál, vagy nem. Kis elvegyülés, nagy röhögések, sör zsinórban, nagy zavar, kis zavar ( elfogyasztott sörmennyiség említettel fordítottan arányos), aztán már "csak" kellemes zűr- és hangzavar.
Indulás előtt elszakadt a gatyám.
Kizártam magam a lakásból.
Három "életbevágóan fontos" telefon (persze, vezetékesen) akkor, amikor papíron már a Deákon vagyok.
Nyüzüge szőke lány szemtengelyferdüléssel, hozzám intézett "Ne haragudj, merre van a McDonald's?"-kérdéssel, aztán kiderült, ő NEM Myreille. Innentől már csak jó dolgok, képzelheted, nanáhogy.
Nem volt üresjárat. Először találkoztunk, kissé több volt a "bocsánat", sajnálom, szokásom, szerintem megbocsájtod, M :o) Hülyeség, hogy két nő feltétlenül egy közös világ, a kisföldalattin még izgultam, a túrókehelynél, amire gigatapló módon majdnem az összes - kettőnknek közös kiskancsóban kihozott - eperszirupot rálocsoltam, már csak ez utóbbi figyelmetlenségem bosszantott. Nem tudom, mi az, hogy "közös világ", de ha percek alatt eltűnik minden zavar, az azért már pozitív előjel, nem? Nincs vita, hát persze, hogy!
Ja, és pl. könnyen odataláltunk.
És volt vécépapír a vécében. Úgy hatszor-hétszer teszteltem.
És olcsó volt a sör.
És mindenkinek volt keze-lába-feje-szája, nemcsak nekem. (Ne röhögj, szégyellem, de tényleg meglepődtem.)
És valami közös autóvásárlás és szélvédőmosás-projekt is volt, nem emlékszem pontosan, meg azt is megtudtuk, hogy a "szabadságittenhordozák", hiszen ez az izéből van, na, tudod! (Most láttam Szoninál és Anth-nál, ne röhögj, tényleg nem emlékeztem egyikre sem.)
Az "Elvárás-contra-várakozás gyakorlati kurzusa kezdőknek" első leckéje abszolút sikerrel zárult. Teljesen jól éreztem magam, köszönöm szépen mindenkinek!
Erősen koncentráltam, hogy a szüretelőknek (ugye, M.) jó idő legyen hétvégén. Valamit piszokul elszúrhattam.
Ja, más. Győző a Romantic-ból holnap jelenti be a sajtóban, hogy melyik párt színeiben lesz szülőfaluja polgármester-jelöltje. Én izgulok nagyon, izgulj velem Te is!
|
|
Zetor Leila | 2:04
|
|
|
2002. szeptember 27., péntek
|
CURRICULUM VITAE
Reggel reggelizek. Délben ebédelek. Este vacsorázom (igen, ikes ige). Ezen kívül érzek, nevetek, sírok, dühöngök, sétálok, fázom, melegem van, súlyzózok (ez is ikes, de a "súlyzózom" nem áll a kezemre), mosolygok, mosogatok, nézek, látok, szagolok, ízlelek, érzek. Jó esetben hamar észreveszem, ha szentimentális vagyok. Eredetinek cseppet sem mondható, keretes szerkezetű gondolatsorom könnyen kitalálható okokból ezennel tehát berekesztve.
Szeretem a trappistát, K.D. Lang-et, a forró fürdőt, a savanyú almát, a gödröt az állon, a hosszú ujjakat, a meg nem gyújtott cigaretta illatát, a piros bőr cipőmet, a kockakövet, az elrontott fényképet, a frissen mosott hajat.
Szeretem a félszavakat, a kerek mondatokat, a paradoxonokat.
Az ábácé betűi elméletben végtelen variábilitást tesznek lehetővé, mégis nehéz, olykor szinte lehetetlen újat írni vagy mondani. Ha éhes vagyok, azt mondom, éhes vagyok, pedig ez az éhség semmihez sem fogható. Ha szeretek, azt mondom, szeretek, pedig ez az érzés semmihez sem fogható. Ha azt mondom, "semmihez sem fogható", talán egy, a világ valamelyik pontján valamilyen nyelven másodpercenként min. egyszer elhangzó mondatot mondok. Pedig "ez az érzés semmihez sem fogható".
Várom a ma estét. "Ez az érzés...blablabla". De tényleg.
A piros Camping-nek jobban örültem annak idején, mint a diplomámnak most. Semmi semmmihez sehogyan sem fogható.
|
|
Zetor Leila | 2:59
|
|
|
2002. szeptember 26., csütörtök
|
Mondd, hogy lustaság, elhiszem. Mondd esetleg, hogy hullámzó kedélyállapot, arra is rábólintok. Figyelem és lelkesedés lankadása? Hát legyen. Tudod, mit? Az élet ma akkor is csak három szó: á l l o t t_a l m a_i l l a t.
Ha megmagyarázom, e l i l l a n . Még itt van az orromban, kesernyés, édes, sötétbordó íz. Az orrlukad kitágul, elborzasztó és vonzó, de nem harapok bele. Apának adtam. Még őrzöm az illatát, pedig üres a fonottkosár. Éppúgy, mint tegnap. És tegnapelőtt.
Apropó. Hány napig illatozik három megevett alma?
|
|
Zetor Leila | 2:13
|
|
|
2002. szeptember 22., vasárnap
|
Ha nincs mit írni, akkor nincs mit írni. Akkor márványsajtotenni van, meg kirándulásontöprengeni.
Meg ágybafeküdni, plafontbámulni.
Az is lehet, hogy már alszom, csak nem vettem észre.
Biopapucs, frottírzokni. Ccakát. |
|
Zetor Leila | 0:30
|
|
|
2002. szeptember 19., csütörtök
|
MEGINTANŐ
Délután történt:
Egy nagyobb méretű kocsi hátsó ülésén egyedül ülve/guggolva/fekve meglepően nagy a felvehető pozíciók száma. Ha magas vagy, ennél valamivel kisebb, de kétségtelenül szórakoztató, és biztosan kitart Budapest-Miskolc között. Háztól házig, bő két óra, autópályán százharminc, morzsa az ölben, pisilhetnék. A változó felhőket hanyattfekve bámultam a balhátsón, a bal-szélén-még-csirkenyak-formából a jobb-szélén-már-csigaház-forma lett. Mocorogtam.
Végül maradtam hanyattfekve, két fekete zokni látszott csak a kalaptartón, meg a kézfejem, amit felemeltem, hogy lássam, hogyan süt rá a nap. Hosszú, szinte világító ujjak, a köröm fehérje is narancssárga lesz ilyenkor, ez a látvány egészen kicsi korom óta elszórakoztat.
A fejem alá tettem a másik kezem, a pólóm így felcsúszott a derekam fölé. Éreztem köldöktájékon, hogy bár erőtlenül, de azért még éget az a szeptemberi nap. A hasam és nap között pedig csak egy bal hátsó kocsiablak. Majdnem elaludtam. Ha aludtam volna, álmomban homokóra lettem volna, karcsú derékkal, széles csípővel.
Régen történt:
"Basszus, milyen hosszú combjaid vannak!" Mondta elismerően annak idején, de én az ilyenekre akkor még nem tudtam "normálisan" reagálni. ("Normálisan", értsd: arc bájosan, kigyakoroltan elpirul, nejlonharisnya ujbeggyel combközépen becsippent, - "vajon látja, hogy még ANNÁL is hosszabb?" - enyhén föltartott kisujjal megigazít, egyik hosszú comb másik hosszú combra rápakol, szempilla félárbocon rebegtet, jobb és bal fölső hatos szájelhúzással megmutat.) Csak annyit mondtam, hogy biztos a csizma miatt tűnik úgy, meg ami hosszú, az még nem feltétlenül formás. Azután több szó nem esett a lábamról.
Tulajdonképpen semmi nem történt.
Még mindig várakozás. Mondom, várakozás, nem elvárás. Elvárni nem szabad, mert könnyen csúszik az a szar. Lemoshatod az arcodról is, de sokáig érzed még a szagát. Én várok.
|
|
Zetor Leila | 19:41
|
|
|
2002. szeptember 17., kedd
|
TÁRGY-TALAN, (KÖZ)HELY-ES
A várakozás olyan erősen rátelepszik az utóbbi napokra, hogy már nem is fontos, mit várok, kit várok, az a biztos, hogy várni jó. Ha nem lesz beteljesedés, akkor volt néhány szép hetem, hónapom. Várakozás, eszmélés, izgalom. Nem feltétlenül eredmény nélkül való várakozás, inkább egy hosszabb folyamat átmeneti fázisa, ami átvezet egy remélhetőleg még boldogabb fázisba.
Tehát a boldogság nem a tárgyiasulás boldogsága lesz, hanem közelebb kerülés valamihez, valakihez, aminek, akinek én is valamije, valakije vagyok. Valaki, és nem akárki. Akárki meglássa!
Én szabad. Ő szabad. Kötődöm. Kötődik. Nem elvárás. Várakozás. Nem a célt várom, a várakozás állapotának örülök. Elhiszed, hogy ez most tökéletes?
Megyek az úton, szlalomozok a rágógumifoltok között, mindenhol megszámolom a lépcsőfokokat, hogy aztán a sor tetejére érve azon nyomban elfelejtsem, mennyi volt. Kerek mondatokat fogalmazva magamban leírást készítek a trolimegállóban az iskolatáskás kislányról, elképzelem, hogyan várja otthon a mamája, kinek a neve mellé rajzol szívet a matekfüzetében.
Gondolatban lezongorázok egy frappáns párbeszédet a kéjenc félalkoholista szomszéddal, aki kedvesen elbeszélget velem, de mindig megfogja a karomat, fáj és irritál. Amikor elköszönök és sarkon fordulok, csípővonalnál érzem, hogy néz. Hirtelen megfordulok. Persze nem mondok semmit, de a párbeszéd elméletben már létezik. Félsiker.
Közhelyeket gyártok, magamban tartom vagy kimondom őket. Valami nagy-nagy nyugi van most, és ilyenkor nem megy mással. Ez nekem jó, Neked kevésbé, kedves Olvasó. Megbocsájtasz?
|
|
Zetor Leila | 19:22
|
|
|
2002. szeptember 14., szombat
|
A héten kétszer ugyanaz, és mégis másképp.
Először két üveg (nem szürke) per három barát (nem szürke) szájon át, vörös, száraz, nem kannás, nem tablettás, mégis enyhén hamis.
Budai szuterén éjjel, sekélyes témák, kissé rozoga asztal. A terítőt hetekkel ezelőtt leettük, azóta senki sem rakta vissza. A váratlanul beeső negyedik nem iszik, nem szív, „kis-meggyszörpöt-kérnék-ha-lehet-köszönöm-jó-lesz-hozzá-csapvíz-is”.
A nyelvem behúzom, kicsit szétterítem a számban, hadd csússzon utána szabadon.
Ha kiszámolom, fejenként nem jut több, mint négy deci, mégis erősen megszédülök, lelassulok, a gyomrom kicsit felkavarodik. Előbb hányás, majd evés. A sorrend, az arányok és a hozzávalók tetszés szerint változtathatók, a hatásért felelősséget vállalni senki nem tud. Az én variációmban az éhgyomorra vörösboros katarzist (kiadós kiadás) rántott csirkemellfilé követi. Hazaérve már józan vagyok és búskomor.
Másodszor apró kortyok sokféléből, fűszeresek, testesek, kevéske vörös, kevéske fehér. Vigyázat. Nem ész nélkül keverve.
Szemerkélő eső, fáradt koraőszi szél, budai vár. A kóstolójegyek fogynak, de megéri, egy kedves mosoly centikkel növeli a borszintet a kis üvegpohárban. Sehol nincs műanyag, még az asztalok is kékfestővel vannak leterítve. Mosolygok, és soron kívül töltik meg a poharam. Nem túlzás, hogy minden ember szép.
Virágének hallatszik a színpadról, kezemben egy kicsit égett, de még élvezhető kemencés lángos, a fiú is mosolyog, beszélgetünk, kiderül, hogy a Szigeten a mi sátrunkkal szemben sütötték ugyanezt. Megmelegítjük a kezünket a kemencén, a fiú még mindig mosolyog. Elköszönünk.
A lufi rátekeredik a kezemre, a hélium fogy, de fizetésnél még így is a pénztáros feje fölé ágaskodik. Hazamegyek. Már józan vagyok és még mindig mosolygok.
|
|
Zetor Leila | 14:08
|
|
|
2002. szeptember 10., kedd
|
MELLbőség - HÚShiány - VÉRbőség
Biológia, ha mondom. Nem nehéznapok, nem húshiány (értetlen, naiv énem mondja, hogyan is lenne az: ma reggel tankoltam fel a Metróban pulyka- és csirkemellfiléből kilóra, neeeem, nem az), csak hiány.
Lehetne akár húshiány is, de hősnőnk ennél szemérmetesebb, nyúl, ahova nyúl, talál, amit talál. Aztán a végén úgyis elhallgat..., amit elhallgatni illik. Itt van az ősz, itt van újra.
Halmozott aberráció ill. a normákat megszegő szexuális eltévelyedés avagy aberrált, abnormális nyelvi játék egy amúgy normális, hétköznapi szituációval? Tudj' isten (hogy mi okból, szeretem, de szeretem). Mindenesetre a Mélyhűtöttáru-részleg meglehetősen fagyos hely, nyakig felöltözve (pfuj, prűd!) fogdosni (pfuj, taperol!) idegen (pfuj, pimasz!) és halott (pfuj, nekrofil!) állati (pfuj, gerontofil!) melleket (pfuj, leszboszi!), hm.
Hősnőnk megáll. Vár. Áll ott. S most nő halom - a mellekből. Hősnőnk elnézést kér. Hősnőnk fáradt. Tudod, biológia, ha mondom (rontombontom, ülj meg itten az ölemben!).
SEVEN SECONDS
Mohón lehabzsolt zsenge, fröccsenő nyárvégi kukoricacsőből kiszívni az édes, habos levet. Élvezet.
Szobatisztaság elsajátítása, nyolc általános, érettségi, két nyelvvizsga, egy diploma és 25 év után anyádtól azt hallani: "Köszöntél a postás néninek?" Sokk.
Forró szeptemberi délelőttön Tomanek Nándor énekhangja az autórádióból. Borzongás.
Nem szólni a veled egy szobában matató apádhoz. Fájdalom.
O új üzenet. Várakozás.
180 centiméter széles, hatalmas puha nagyanyai örökség.(V)ágy.
Meztelen felsőtestű öreg útépítőmunkás foghíjas mosolya. Hála.
|
|
Zetor Leila | 21:17
|
|
|
2002. szeptember 6., péntek
|
Az a személy, akinek a neve mindenhol a password-öm (pusztán praktikussági okokból persze...tartom a plafont erősen, miközben ezeket a szavakat félkézzel pötyögöm), most ismét megtestesülni látszik. Nem csak név, sosem volt c s a k az, persze, de most mégis furán lépett elő a magánéleti ranglétra ködös útvesztőinek több soron futó fokrendszerében. A haragot én indukáltam, engem rövidített meg. A metafora alapvetően elvont jellegének mutat szamárfület az a konkrétum, hogy az ő neve léptetett be a saját világomba. Megszoktam, marad a név. Most a név újra kommunikál velem, és most tényleg, nem csak úgy csinálunk, mintha beszélgetnénk.
Béke van. Bennem, körülöttem, miattam. Talán átmeneti, talán a holnap újabb ámokfutás lesz az idővel és az emlékekkel, de itt és most jó. Nem akarok, nem fogok félni a holnaptól, attól az sem könnyebb, sem kevésbé félelmetes nem lesz. A marcipánsúlyzó csak marcipánsúlyzó marad, én elegánsan lelépek a habról (és ez még csak a hab a tortán), a súlyzók pedig vagy kiszáradnak és megkeményednek, vagy valaki megeszi őket és eltűnnek.
Amíg sokkal több az "érkezett üzenet" mint az "elküldött", nincs nagy baj. A világ stand by-ba helyezkedett, vele együtt én is, és nekem csak befogadnom kell és megemésztenem. Egyelőre senki nem sír értem és miattam, én annál inkább másokért és mások miatt, de ez így jó. Minden világok legjobbika (Leibniz forever, ajánlom a Metafiziká-ját és a Monadológiát, a Candide-i Pangloss-Leibniz-kép veszélyesen lesarkítja az ürge bonyolult, néha persze mégis mosolyognivalóan naiv nézeteit).
A büdös tehéntrágyától egészségesebb az alma, az erjedő, rothadó alma édessé teszi a tehéntejet. Biológia, ha mondom. |
|
Zetor Leila | 1:08
|
|
|
2002. szeptember 4., szerda
|
A viszontlátás öröme itt. A soha viszont nem látás keserűsége és a szívem egy kis darabja ott, ahol az almafák és a szilvafák az út szélén roskadásig tele vannak, és senki nem szól rád, ha két marokkal falod a termésüket. Ahol a bolt csak heti három nap van nyitva, akkor is csak 3 óra hosszat. Ahova buszok csak elvétve járnak. Ahol a kecske és a ló együtt reggelizik veled. Ahol a tehéntrágya szaga illattá változik, a kemény priccs és a hálózsákod a legpuhább baldachinná. Mert először érzed azt, hogy a világ egy lehet veled és tényleg egy lehetsz kicsit a világgal, az egész nem csak szirupos klisé, nem csak közhely, amit már elolvasni sem érdemes.
Yosiko, a tokiói kislány, Hiro, a tokiói fiú, Jonathan, az ír srác, Lara, a Wales-i lány, Giorgio, az olasz főbolond, és mind-mind a többiek. Két hétig együtt dolgoztam velük egy önkéntes nemzetközi építőtáborban egy picike cseh falu határában, tanyasi körülmények között. Két hét boldog, majdnem teljesen felhőtlen együttlét valahol, valakikkel és valahogy - úgy, ahol, akikkel és ahogy már soha többet. Nem tudom, hogyan kéne elkezdenem, beszélnem róla, egyáltalán kell, lehet-e. Annyi apró rezzenés, annyi értékes pillanat, hogy lehetetlen.
Beleolvastam néhány blogba, és azt hiszem, visszavonhatatlanul lemaradtam, elmaradtam.
Ott sem tévé nem volt, sem rádió, sem autó, internet egy emelettel följebb igen, de a kutyát nem érdekelte, a tábori cd lejátszójában japán és walesi slágerek szóltak, a közös konyhában, ahol mindennap más-más főzött közülünk, frissen főzött szilvalekvár, almáspite, és spanyol omlett illata terjengett.
A karunk nem a fitnesstől, hanem a kapálástól, a favágástól és a fahordástól erősödött, a lábunkban az izomlázat nem a futópadtól, hanem a napi 8 kilóméteres erdei gyalogúttól éreztük, ilyen messze volt ugyanis a legközelebbi városka. Az ebédet nem a gyorsétteremben ettük, nem a pizzásdobozból faltuk, még csak nem is anyánk étkészletéből, hanem a fületlen, csorba tálakból. Mégis mindig volt virág az asztalon. A testünk nem a szoláriumtól, és a balatonparti naptól, hanem az egész napos cipekedéstől, a csalán- és szúnyogcsípésektől piroslott.
Így leírva idétlen.
Ez nem mártíromság. Ez nem bezzeg-kedés. Két hét volt mindössze, a nagyanyám valószínűleg csak mosolyogna, ő az egész életét így élte le. Nekem csoda volt.
Elnézést kérek tőletek, elnézést Kedves Világ, de engem most nem érdekelnek főnökök, utóvizsgák, fitness-bérletek, orgazmusgondok, albérlőtársak, banki kivonatok, MTV-slágerek. Hadd legyek boldog kicsit a saját világomban.
Ja. Nem vagyok mormon, sem krisnás, sem keresztény, vagy ilyesmi. Egyszerűen szeretem az embereket. És Prágát. És Plzent. És a sört.
Minden csak nézőpont lérdése. Hogy ki maradt le és miről.
Ma nem olvasok több blog-ot.
|
|
Zetor Leila | 1:40
|
|
|
LEGÚJABB
2013. 03. 01.
2013. 02. 01.
2013. 01. 01.
2012. 12. 01.
2012. 11. 01.
2012. 10. 01.
2012. 09. 01.
2012. 08. 01.
2012. 07. 01.
2012. 06. 01.
2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 11. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 09. 01.
2008. 08. 01.
2008. 07. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.
2005. 07. 01.
2005. 06. 01.
2005. 05. 01.
2005. 04. 01.
2005. 03. 01.
2005. 02. 01.
2005. 01. 01.
2004. 12. 01.
2004. 11. 01.
2004. 10. 01.
2004. 09. 01.
2004. 08. 01.
2004. 07. 01.
2004. 06. 01.
2004. 05. 01.
2004. 04. 01.
2004. 03. 01.
2004. 02. 01.
2004. 01. 01.
2003. 12. 01.
2003. 11. 01.
2003. 10. 01.
2003. 09. 01.
2003. 08. 01.
2003. 07. 01.
2003. 06. 01.
2003. 05. 01.
2003. 04. 01.
2003. 03. 01.
2003. 02. 01.
2003. 01. 01.
2002. 12. 01.
2002. 11. 01.
2002. 10. 01.
2002. 09. 01.
2002. 08. 01.
2002. 07. 01.
2002. 06. 01.
|
