Ennek a blognak itt annyi. Nem én akartam, a sors kényszerített. Sok szeretettel átirányítok mindenkit ide:
http://combfiksz.wordpress.com/

Sziasztok és viszlát.

De most tényleg, számolja már meg valaki, hányszor szerepel itt mostanában, hogy nem tudom, és küldje már el a címemre, hogy ugyan hány éves az a szájbavert kapitány.

Este írtam egy levelet egy olyan mondattal, hogy: valaki beszélhetne velem, aki nem én, és nem tudom, hogy azt vajon mire értettem, mert nem emlékszem, és fogalmam sincs, de hogy ezt most pont ide írom le, na az, na az, az az, amitől a kör bezárul, és amitől én annyira menthetetlenül én maradok, aki én.

Minden rosszban van valami.

Nem tudom az életemet.

Reggel két kézzel kapaszkodom a kapaszkodóba, megnéz a sofőr a tükörből. Piros bőrkesztyű, egy kutya belenyal a térdhajlatomba, akad az érdes nyelve a harisnyán. Kesztyűben simogatom.
Ilyenkor mindig késésben vagyok.
Ha késésben vagyok, minden háromperc, amiben nem jön busz, nekem negyedóra. Ezt szoktam írni sms-ben is a főnöknek szabadkozva. Nem hazugságból, hanem meggyőződésből.
Úgy érzem.
Valami fordítva van folyamatosan. A munkamorálom javulásával romlik a teljesítményem és a szemem. Délutánra már a közösségi oldaltól is homályosan látok. Kifejezetten akarom a dolgozást.
Hangjelekre várok, valami fordítva van, ping, komment.
Kedélyesen beszélgetek a főnökkel is és a konkurenciával is, pedig nem akarok. A céges megbeszélés nem akarás kérdése, észreveszem aztán. Céges alapon is jófej vagyok, nem tehetek róla, ösztön. Valami ma fordítva van.
Nem akarok jófej lenni. Számolom az órákat, mennyi mindent össze kell ma is hazudni a kiesett idő miatt.
Kattintgatás, online jelenlét, tetszem többeknek, jól van. Találtam megfelelő zenét, érzékien egyensúlyozom, vagy legalábbis szeretnék. Igazi egyéniség vagyok, kedvelnek. Van, aki kíván is, megírta. A céges vécétükörben hátul belóg egy felmosó nyele.
Ma sem nézek ki rosszabbul, mint tegnap.
Jó ez a dobókocka a nyakamban, ma is van stílusom, like. Valami fordítva van. Az ablakon hátulról besüt a nap, látszik, hogy nincs rendesen kiszedve a szemöldököm. Itthon kell folytatni a munkát, mindig hazahozom, bent nem megy.
A takarítófiú olyan, mint egy introvertált slampoetry-s, mosogatás közben is hordja a sildes sapkát. Füles a fülben, zenére tátog. Fura, de formás, szavalhatna közben, tetszene.
Heló, én hazamegyek.
Kifordul a női vécéből, nem akar zavarni, zavarban van.
Zavar, zavar, zavar.
Valami ma fordított, a busz nem jön, visszafelé számol az órám. Még világos van, amikor kilépek, pedig már rég sötétnek kéne lennie.
Nincs bennem akarás, lement a cukrom.
Ilyenkor mindig ez van, a nemakarás meg a hipó. Behipóztam, szoktam otthon mondani. Családon kívül senkinek nem mondok ilyet, nem értik. Valami visszafelé megy, nem a busz az, már nem is a cukrom.
Otthon dolgozni kell.
Pisilni kell.
Bugyi. Letolom, nézem, a sötétkék fényes az, tényleg. Estére mindig elfelejtem, melyiket vettem fel reggel. Bent nem szoktam nézni. Hát kifordítva van rajtam.

Átülöm az életemet, hol rontottam én el.

Mennyi elvágyódó országkarakteres kézmozdulat, mennyi egészségtelenül csillogó kelet-európai arcbőr, mennyi üzleti szenvedélytől túlfűtött cégvörös fülcimpa egyetlen zártkörű nemzetközi neonmegvilágítású alsó-középvezetői megbeszélésen.

- Mi ugyanazt csináljuk virtuálisan tök komolyan, amit ti megállókban és kocsmákban viccből.

Ez a lakás hízlal. Amikor a fürdőben állok az lihthófablak mellett, és azt nézem a tükörben, hogy mekkora a hasam, a galambok burrogására mindig azt hiszem, hogy korog a gyomrom, és olyankor ennem kell.

A Cseh Tamás emlékkoncert spirituális csúcspontja kétségtelenül az volt, amikor a sámándob kísérte Takáts Eszter után kijőve a klubhelyiség előterében egy prémiumkategóriás szalsza táncverseny nevezettjeivel kellett vegyülnünk a ruhatár előtt.

"Én annyira tudnám pedig szeretni magam!"

Az arcomon lévő pattanásnak nevet fogok adni, becézgetem, locsolgatom, kapargatom, gyomlálgatom majd, te beszélj hozzá, nevettesd meg, udvarolj neki, küldd el a francba, ennek akkora önérzete van, te, ennek lassan nagyobb, mint az enyém, ez vissza fog nevetni, ez vissza fog beszélni, ez inkább mint én, ez olyan.

Egyedül kiteszek két záraivámosit.

A hetes buszból kifelé bambultam épp a Hungária-Thököly pirosnál, amikor a húszas évei elejét alighogy taposó terepmintás fiatalember a Magyar Honvédség Tűzszerészet feliratú Lada Nivájának anyósüléséről bambult ki rám a mellettünk lévő sávból. Azt mondtam magamban, jól van, Juci, húzd ki magad, álld a tekintetét, tűzszerész. Ha ő is állja a tiédet még vagy 5 mp-ig, akkor nincs baj, akkor tényleg letagadhatsz valamennyit valahonnan. Nem volt baj, állta. A diabetológián a szakrendelnő ma következetesen Babának szólított, pedig szar a vasam, és nincs érvényes szemészeti szakvéleményem.